Ne törd magad a köszönés miatt, felesleges.

Hányszor történt már veled, hogy valaki, akivel egy hétvégét együtt töltöttél, esetleg kiskorodban haverok voltatok, vagy csak valamelyik szar közösségi oldalon ismerősnek jelölt nem szól vissza mikor köszönsz? Elárulom, hogy velem nagyon sokszor. Nem tudom az emberek miért művelik előszeretettel az efféle passzív tahóságot, de néha bosszant. Nem rendkívül frusztráló, hogy otthon, a világhálón lógva nyálcsorgatva kattint a nevedre jóféle behajolós & hiányos ruházatban pózolós képekre és MSN-címre számítva; de másnap még annyira sem fejezi ki irántad érzett tiszteletét, hogy mikor elhalad melletted, rádköszön? Nem a legjobb a memóriám, és gyakran nem emlékszem emberekre akikkel találkozok, de ha valakit ismerősnek vélek, minimum hogy üdvözlöm; ha pedig rámköszönnek, válaszolok. Még akkor is, ha a nagybátyám munkatársának haverjának öccse az illető. Mikor azt mondja “szevasz“, válaszolok, mert nem vagyok barbár. Kiskoromban, mikor nem köszöntem apám rám ejtette a kulcstartóját. Itt egy kép apám régi kulcstartójáról. Hamar megtanultam illedelmesen köszönni.

Ma reggel összeültünk tanulni pár iskolatárssal, úgyhogy elindultam sörért. Az utcán szembe jött egy faszi, akivel gyerekkoromban labdáztam. Utáltam labdázni. Gondoltam ráköszönök, hisz biztosan emlékszik rám. Nem válaszolt. Nem volt rajta fülhallgató, és tudtommal nem süket, tehát bizonyára hallotta üdvözletem. Sőt, egy pillanatra még rám is nézett, de gyorsan visszafordult. Ráköszöntem újra, semmi reakció. Mikor épp elhaladt volna mellettem arconrúgtam, majd homlokommal szétzúztam a gégefőjét. Úgy kellett neki, legalább lesz oka nem köszönni mikor legközelebb találkozunk.

Reklámok

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.